Kövess minket!
  
     

Utazzon vissza az időben a Krisztina Aukciósház jóvoltából!

Utazzon vissza az időben a Krisztina Aukciósház jóvoltából!
2017, június 29.

Szinte nincs olyan ember, aki ne kedvelné a régiségeket, ugyanis ezek a tárgyak a múlt fizikai manifesztációi a jelenben, amelyek segítségével még könnyebben fel tudunk idézni korábbi eseményeket, történeteket. Ha időutazáson szeretne részt venni, válassza a Krisztina Aukciósházat!

A Krisztina Aukciósház kínálatában elsősorban papír alapú emlékeket találhat, például fotókat, oklevelet, iskolai évkönyveket és nem utolsó sorban különböző levelezéseket, mindezt pedig árveréseken keresztül szerezheti be! Az árverésekről sokféle tévhit terjed az emberek között, pedig a valóság az, hogy mindenképp előnyös licitálni egy-egy termékre, hiszen mi mondjuk meg, hogy az adott antik képeslap, vagy egyéb régiség mennyit ér számunkra, és ennek meghatározásában semmi sem befolyásolhat minket, leszámítva az aktuális árat persze!

Mivel a világ folyamatosan fejlődik, ezzel mi is szeretnénk lépést tartani, így árveréseinket online is elérhetik kedves vásárlóink! Az internetes vásárlás évek óta töretlen népszerűségnek örvend, ezért lehetőséget biztosítunk arra, hogy kényelmesen, otthonából is megvásárolja régiségeinket, ehhez pedig elég csak licitálnia, majd követni a termék árverési folyamatát!

Sokan nem túlzottan rajonganak a papír alapú emlékekért, méltatlanul kerülnek háttérbe, pedig rendkívül izgalmas információkat tartogat egy-egy levelezés vagy fénykép. Kínálatunkkal a gyűjtőknek is kedvezünk, így akiknek a bélyeg- vagy a képeslapgyűjtés a szenvedélyük minden bizonnyal megtalálják azt, amit régóta kerestek!

A Krisztina Aukciósház kínálatában igazi kincsekre, ritkaságokra lelhet, kedvező árakon, ezért semmiképp se hagyja figyelmen kívül aukciósházunkat, ha rajong a régiségekért! Az árveréseket és a licitálás szabályzatát honlapunkon a www.krisztinaaukcioshaz.hu címen tekintheti meg! Kérdés esetén hívjon minket telefonon, a 06-30-913-6069-es számon vagy érdeklődjön e-mailen a krisztinaaukcioshaz@gmail.com címen! Várjuk szeretettel online árveréseinken!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Kiemelt Cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Előző cikk olvasása:
Hogyan válasszunk turmixgépet? – Tippek, tanácsok a vásárláshoz
Hogyan válasszunk turmixgépet? – Tippek, tanácsok a vásárláshoz

Napjaink turmixgépeit már úgy alakítják ki, hogy bármilyen konyhába illeszkedhessenek megjelenésükkel, és a felhasználói igényeket teljes mértékben kielégítsék. A sima,...

Close