Kövess minket!
  
     

Naptár nyomtatás: Esztétikus és hasznos

Naptár nyomtatás: Esztétikus és hasznos
2017, július 31.

Egy íróasztalnak megvannak a maga jól hasznosítható alapdarabjai, olyan tárgyak és eszközök, amik ha jól megfigyeljük, egyetlen íróasztalról vagy irodából sem hiányozhatnak. Ilyen fontos eszköz például a jegyzettömb, a dosszié, a javítófesték, a ceruzahegyező, radír, na és persze egy naptár is.

A digitális világ idejét éljük, amikor már az okostelefonunkon, a laptopunkon és számítógépünkön is különféle okos kalendáriumok segítségét vehetjük igénybe ahhoz, hogy semmiről ne maradjunk le, betartsuk a határidőket, és például minden ismerősünket időben fel tudjuk köszönteni a születésnapján.

Ám vannak olyan dolgok, amiket a hasznukon túl is örömmel forgatunk, és nem mondunk le róluk csak azért, mert már létezik belőlük modernebb változat. Ilyenek például naptár nyomtatással készült, egyedi darabok is. A naptár nyomtatás még mindig nem ment ki a divatból, hiszen sokan kedvelik annak nyilvánvaló pozitívumaiért.

Egy nyomtatott naptárat olyan méretben lehet kivitelezni, ami az igényeinkhez igazodik, lehet kisebb, akár zsebméretű vagy poszter nagyságú is, amit a falra akaszthatunk, de akár az íróasztalra is helyezhetünk egy közepes méretűt. A naptár nyomtatással készült egyedi darabokat sokan azért kedvelik, mert kézzelfoghatóak, lapozhatóak, tapintható, valódi élményt adnak. Tollal beleírhatjuk a kis rubrikákba a tennivalókat, pirossal bekarikázhatjuk a fontosabb dátumokat. Az egyedileg készített naptárakat pedig akár saját fotóinkkal is díszíthetjük, így dekoratívak is. Az ilyen naptárakat nem csupán saját felhasználásra, de ajándékba is elkészíttethetjük. Személyre szóló, egész évben praktikus, esztétikus és szívhez szóló meglepetés. Kicsiben vagy nagyobb méretben, asztali vagy fali változatban, családi képekkel vagy tájképekkel, a naptárnak még mindig megvan a népszerűsége!

Bízza cégünkre a naptár nyomtatást, és garantáltan elégedett lesz! A részletekért látogasson el honlapunkra, a www.stepkft.hu –ra! Kérdéseivel bátran forduljon hozzánk a 06-30/9690-322 telefonszámon, valamint az info@stepkft.hu e-mail címen!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Kiemelt Cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Előző cikk olvasása:
Iratmegsemmisítés megbízható módon, akár kiszállással is!
Iratmegsemmisítés megbízható módon, akár kiszállással is!

Nagy mennyiségű nyomtatvány gyűlt össze, melyeket megsemmisítene? Gyors, hatékony és nem utolsó sorban környezetkímélő módot keres ennek megvalósítására? Iratmegsemmisítést vállaló...

Close